2013. szeptember 18., szerda

Őszi kirándulóhelyek Magyarországon



Ismét véget ért a nyár, és mint ahogy azt már évek óta megszokhattuk, szeptember első napján már be is köszöntött az ősz. Azonban, attól hogy hűvösebb lett az idő, nem kell lemondanunk egy izgalmas és élményekkel teli kirándulásról. Ha nyáron nem tehettük meg, akkor most éppen itt az ideje, hogy kikapcsolódjunk egy kicsit a családdal, barátokkal. Ráadásul ősszel sokkal olcsóbban is kijöhetünk egy bizonyos kiruccanás alkalmával, mintha nyáron valósítottuk volna meg mindezt.  Reméljük, találtok kedvetekre valót! 

Első utunk Szilvásváradra vezetne, Heves megye északi csücskébe, a Bükk oldalába. mely egy tökéletes hely a kikapcsolódni vágyóknak, még akkor is, ha csak pihenni akarnak, nem pedig túrabakancsot húzni és útnak indulni ebben a változó őszi időjárásban.
 Hogy miért ideális hely? Azért mert az idelátogatók szabadon élvezhetik a csodás környezetet, a friss, tiszta levegőt, a nyugalmat, az erdők csendjét, a patakok zúgását. 


Kevés olyan település akad, amely kis méretével ellentétben oly sok ajándékát őrzi a természetnek, mint Szilvásvárad. A Bükk hegység már önmagában a látnivalók kimeríthetetlen sokaságát kínálja az ide látogatóknak. Hazánk egyik legkedveltebb kirándulóhelye a Szalajka-völgy, ahol elénk táruló patakok, vízesések, pisztrángostavak csodás látványt nyújtanak. Az Ősember-barlang, a múzeumok, a vadaspark látogatása elengedhetetlen része kirándulásunknak, akárcsak az erdei kisvasúttal történő utazás.

A völgyben közlekedik a Szilvásváradi Erdei Vasút. A vonatok a Szalajka-Fatelep állomásról indulnak. Jegykiadás is itt történik. Az állomás épületben fotók formájában mutatják be a vasút több mint 100 éves történetét. Majd a Szalajka- Halastó állomás következik, s a végállomás a Fátyol-vízesés mellett van,amelytől nem messze található egy duzzasztott tó is, hogy fokozzuk az élmények és látnivalók sorát.

A Fátyol-vízesés a Szalajka-völgy egyik fő nevezetessége, hazánk egyik kiemelkedő természeti szépsége.

Érdemes legalább egyszer ellátogatni ide, hogy elmondhassuk, - ha másnak nem is, de magunknak - hogy mi már láttuk a magyar vízesést. :)




Második lehetőségként Keszthelyre a Dunántúlon, a Balaton nyugati szegletében fekvő, ősi történelemmel és kultúrával rendelkező városba tennénk egy kis kirándulást, ahol még ősszel is van kellemes sétára lehetőség, finom ételeket kóstolhatunk meg, és érdekes kiállításokat látogathatunk meg.


 


A város ékköve az ország legszebb barokk kastélya, a  Festetics-kastély, mely a Helikon Könyvtár és a Kastélymúzeum otthona.De többek között 2005 óta itt kap helyet  a Balatoni Borok Háza, -a kastély 500 éves pincerendszerében-, amely borkóstolóval egybekötött tárlatvezetést kínál az ide látogatóknak.



Szerdánként várja a vásárlókat a heti nagypiac, este nyolctól éjfélig pedig kedvezményes jeggyel látogathatók a város múzeumai és kiállítóhelyei.





S ha komorabb lenne az idő, helyi járatú autóbusszal ellátogathatunk Hévízre is, ahol meleg fürdőt vehetünk, majd pedig meglátogathatjuk a sétálóutcában található múzeumban a Hévíz történetét bemutató, állandó tárlatot, amely ismerteti a gyógyító település kialakulását.







Harmadik úticélunk lehetne Gyula, mely az Alföld délkeleti részén, a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. 

  A város legismertebb látnivalói közé tartozik a gyulai vár, amely Közép- Európa legépebben megmaradt téglavára, és melynek falai között múzeum és színház is található. 

Emellett még a gyulai várfürdő is nagy népszerűségnek örvend, ugyanis ez az Alföld egyik legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője, mely 19 medencéjével négycsillagos strand- és gyógyfürdő minősítést nyert el. 


Területén gyógy- és élménymedencék, gyermek-víziparadicsom, pezsgő- és hullámmedencék, valamint óriás- és kamikázecsúzdák találhatók. Itt található még a 25 méteres tanuszoda, valamint az 50 méteres versenyuszoda, melyek télen is használhatóak. Újdonságnak számít a welnessközpont, mely a gyógyfürdő zárása után is látogatható, és ahol 10 vízi élményelemen kívül szaunafülkék és gőzkabin is szolgálja az egészséges életmódhoz szokott emberek szükségleteit. 


Közkedvelt hely még a várkert is, mely számos színvonalas rendezvénynek ad otthont minden évben.
Ilyen lesz az elkövetkezendő hónapokban az Erkel Művészeti napok (november), melynek keretein belül koncertek, felvonulások, játékos vetélkedők, népi iparművész kirakodóvásár várja a városba
látogatókat.

S emellett még évszaktól függetlenül bárki elmerülhet egy kicsit a tájban, egy kellemes séta alkalmával. 


A sportkedvelők sem unatkozhatnak Gyulán, hiszen évről évre megrendezésre kerül az Országos Salakmotor Verseny. Akik viszont inkább a négy kerék mellett döntenek, aktív időtöltésnek választhatják a gokartozást a Gyula és Békéscsaba között található gokart pályán.

A város nevezetességei közül érdemes még felkeresni az ismert ortodox templomot, a Városi Képtárat, a város gyönyörű templomait és más műemlékeit. A Szűz Mária kegy-, és emléktárgyak gyűjteménye, mintegy 3000 Szűz Máriára vonatkozó emléktárgyat tartalmaz a világ minden tájáról.  

Gyula egyik leglátogatottabb nevezetessége és az egyik legszebb épülete,  az ország második legrégebbi cukrászdája, az 1840 óta működő híres Százéves cukrászda. S hogy a finom kis süteményezés után se maradjunk ki a jóból, érdemes megnézni az egyedülálló cukrászmúzeumot is. Sőt, még Erkel Ferenc, gyulai születésű zeneszerző szobrával is összefuthatunk a cukrászda előtt az Erkel-téren.



Végül pedig ellátogathatnánk Szekszárdra, Tolna-megye borvidéki központjába, ahol kb. 4500 pince található, s mégis a harmadik legkisebb területű megyeszékhely.

A város szíve a Béla tér, mely kiindulópontunk lehet sétánk során. A teret az 1805-ben épült copf stílusú templom őrzi, melynek nevezetessége, hogy Közép-Európa legnagyobb egyhajós temploma. A teret a Városháza épülete nyugatról, a régi Vármegyeháza keletről zárja le.

A régi vármegyeháza külső udvarán található a díszes Borkút, melynek csapjaiból neves alkalmakkor bor folyik.

  Babits Mihály szülőházát is megtalálhatjuk ebben a városban, (Babits u. 13.) ahol mostanság Emlékmúzeum működik, ahol az ismert író,költő, és műfordító gyermekkori emlékeit, írásos emlékeket és az udvaron a költő bronz-szobrát tekinthetjük meg többek között.


  Az Augusz-ház (Széchenyi u. 38.) Szekszárd egyik legjellegzetesebb épülete, melyben Liszt Ferenc, a 19. század legnagyobb magyar zeneszerzője és zongoraművésze , s egyben Augusz Antal jó barátja négy alkalommal is vendégeskedett a házban.





 Ha tehetjük, még érdemes egy pillantást vetni Szekszárdra madártávlatból, a Kilátóhoz ,melyre néhány perces utazással juthatunk fel. Körbetekintve láthatók a gondosan művelt, dombokra felkapaszkodó szőlőterületek.




Jó szórakozás, és jó kikapcsolódást kívánunk! 

N.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése