Hová tűntetek, királyfiak?

Manapság egy lány már nem képzelheti magát királylánynak, akiért eljön a herceg fehér lovon,nem érezheti magát nőnek, de ha a lovat nem is számítjuk ,a lánynak maximum egy csöves marad, akit neki kell meghódítania és sajnos nem fordítva. Az évek múltával a helyzet sokkal rosszabbra fordult, a lánynak kellett magára vállalnia azokat a "feladatokat", amelyek régen a fiút illették, hiszen a férfi társadalom mára már természetesnek veszi, ha nekik udvarolnak, és nem neki kell, egyszerűen kijelenthetem: elkényelmesedtek. Hol van már az a szokás amikor egy férfi virágot visz a randira a nőnek, lesegíti a kabátját, kihúzza előtte a széket? Egyáltalán létezik még a hagyományos értelemben vett "randevú"? Hová tűntek azok az idők, amikor fiaink kezüket-lábukat törték, hogy megszerezhessen egy lányt? Most is törik, csak épp egészen más értelemben. A modern technika korában már az ismerkedés sem úgy zajlik, mint korábban. Leggyakrabban az internet fogalmában merül ki az összes lehetőség. Él még az emberekben a sírig tartó szerelem képe? Történik még olyan, hogy valaki 18 éves korában ismeri meg esetleg a leendő férjét? Felmerülhet olyan szó, hogy : "házasság"? Indításnak talán drámai, de valószínűleg érthető mi a probléma. Mi járult hozzá az efféle jellegű változásokhoz? Miért cserélt szerepet nő és férfi? Azt gondolom érdemes lenne több oldalról is megvizsgálni, és már az elején leszögezni valamit: mindkét nem esetében ott áll mögöttük az a valaki, aki azzá tette őket, amivé váltak. Így talán könnyebben megérthető mit miért tesznek, de ez nem jogosít fel mindenkit arra, hogy folyton ezt csinálja olyan személyekkel is akik talán nem ezt érdemlik. Következő kérdés: Ki mit érdemel? Kezdjük talán a gyengébbik nemmel, akik talán azért mert gyengébbik nem, nem feltétlenül gyengébbek, hiszen sokszor erősebbek, és több mindent kibírnak, mint gondolnánk. Eszmefuttatásom végére be is bizonyítom, hogy kire lehetne gyenge jelzőt illetni. Nem női egoizmusról beszélek, valóban így van. A XXI. században már nem divat, hogy valakiért meg kell küzdeni, az a menő, ha minden lány könnyen adja magát, ha egy fiú esetlegesen nem kapja meg egyből amit szeretne tovább áll, így megy ez, lányról lányra.

Egy mély érzésű lány, akiben gyermekkora óta az őszinte és mindent elsöprő szerelem képe él, hiszen a családjában is hasonló mintát látott gyorsan elkeseredik, mert bár az óvodában játszi könnyedséggel megkaphatott bárkit, a való életben nagy valószínűséggel már őt dobják el, és ez így mehet éveken át. Természetesen általánosságban beszélek. Nem érti mi a baj, miért kapja azt amit, hiszen okos, talpraesett, kedves, barátságos, jól el lehet vele beszélgetni, és mindennek a tetejében még szép is. Az már bizonyos, hogy nem az az első szempont, hogy kivel, mennyire és milyen mélységig lehet jól elbeszélgetni, de az sem feltétlenül, hogy szép-e. A dolgok drasztikusabb irányba tolódtak, az érdekek kerültek előtérbe. Ki mit tesz meg, mit hajlandó bevállalni, és itt jönnek a képbe az egy éjszakás kalandok. Habzsoljátok az élvezeteket,ahelyett, hogy értékeket keresnétek. Azoknak a lányoknak akik a sok csalódás után még mindig nem ábrándultak ki eléggé, és még mindig várnak arra aki nem csak tárgyként kezeli őket, hanem tényleg érdeklődik iránta ,hány évig kell várniuk? Mi a rossz abban, ha vannak céljaik és nem csak a sivár és felszínes dolgok iránt érdeklődnek? Lasscskán titkolnivalóvá válik, ha valaki komoly kapcsolatot szeretne, nevetség tárgyát képezi. Nem azt várnánk el, hogy minden úgy történjen mint a tipikus hollywoodi filmekben ahol mindenki percek alatt szerelemre lobban, de ez azért talán mégis túlzás. A másik nem, férfiak. Akik mindent úgy tesznek ahogy nekik jó ,bele sem avatva ebbe a másik felet. Azt hiszik minden úgy jó ahogy ők gondolják, abban szemernyi hiba, tévedés sem lehet. Tévedtek. Azt gondoljátok jogosan vetítitek ki a soron következő lányokra ex-szerelmeitektől elszenvedett veszteségeiteket, de fel sem merül bennetek az, hogy talán nem mindenki ugyanolyan, és, hogy mindent helyre lehet hozni, ha valóban akarnátok. A második, ha már szórakozás, tartson sokáig, nem vagytok képesek feladni a már említett csalódások után kivívott függetlenségeteket, mintha nem lenne elég lány, akiért tényleg érdemes lenne. Elég könnyedén elintéztek mindent, mondhatni egy vállrándítással, lelkiismeretfurdalás nélkül, de az esetleges történések után a lány marad ott egyedül, fájdalmai közepette. Önmarcangolásának kitéve. Eltűntök,nem kerestek, mintha nem is léteztetek volna. Nem lesz célravezetőbb az igazság elhallgatása sem, mert ezzel még nagyobbat löktök rajtunk, mintha a szemünk elé állnátok, de nem mertek, ennyi a különbség, ez lenne a minimum amennyit megérdemelnénk. Mindez a lány életében egy egész könyv, a tiétekben? Egy pár oldal, esetleg fejezet. És a következő: mindenki egymást okolja. Senki sem képes magába nézni, és megpróbálni felépíteni mindazt, amiről azt hitte elveszett. Nem mertek szembenézni a gyengeségeitekkel, ehelyett beéritek üresfejű, érdek-és értéktelen típusú lányokkal, mert azt hiszitek ők nem bánthatnak meg benneteket, mert ezt már tényleg kézben tartjátok. Azonban egy idő után elő-elő bukkannak a valódi érzelmek, akkor hiába kapálóztok, senki sem vesz titeket már komolyan. Mi lesz ha ők is otthagynak titeket? Kiégtek, s elsárgultok majd, ahogyan ősszel a falevelek. Ezért lesz ez egy örökös körforgás. Miért nem próbáljátok meg vállalni a kockázatot? Természetesen mindkét félben vannak a már említett hibákon túl is bőven, érdemes lenne magunkba néznünk. Legyen ez egy üzenet amit mindenki válaszoljon meg magában. Az óra ketyeg, srácok..