A lélek a legváratlanabb pillanatokban képes igazán feltámadni.
Újjáéledni, hamvaiból újfent összeállni. Részeit, melyet a legvadabb
szél szórt szerteszét ismét összerakja.Nem függ semmitől. Nem hagyja
magát befolyásolni, idegen tőle a szerep, miszerint saját környezetének
kalitkába zárt rabja lenne. Vagy pedig oly bábú, melyet kénye-kedve
szerint bárki rángathatna, tova sodorhatna. A lélek szabad, semminemű
gátló tényező nem kötheti le. És, hogy miért? Mert mi ezt akarjuk.
Akarattal párosulván oly akadályokat képes átugrani, melyek már csupán a
képzelet mágikus terein léteznek, formát se ölt, igazi gondolatként sem
jelenik meg, csak sugallja, sejteti, hogy ott van, akár egy
hűs,kellemes szellő cirógatása a nyár melegében. Mert hiszen ki is
szabhatna Ő neki határt? Ki kaphatna felhatalmazást arra, hogy azt
mondja "állj", Te ezen és ezen dolgoknak nem vagy s soha nem is leszel
birtokában, bizonyos képességeknek híján vagy? Ebből kifolyólag már jó
sem lehetsz? Bírálni könnyű, maradandót alkotni nehéz, tucat emberek
hálójában ragadva, valami egyszerűen nagyszerűt nyújtani emberek
tömkelegének. Tudja ezt az is, aki a negatív oldalra teszi le voksát. De
miért? Miért állnál Te mások mögött a sorban, miért kellene folyton a
megfelelő pillanatra várnod, mikor minden pillanat a Tiéd lehet? Csak
ragadd meg, s ne törődj soha többé semmivel. Repülj el, lelked szárnyán
kelj útra, s ne nézz soha, soha hátra.
/Chamer Boglárka/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése